Bemutatkozás - Starlight Mediátor Iroda Szeged

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Bemutatkozás

Oláhné Mészáros Brigitta vagyok, Szegeden születtem és jelenleg is itt élek.

Középiskolai tanulmányaimat a Deák Ferenc Gimnáziumban végeztem, ahol a tanuláshoz való pozitív viszonyomat kiemelkedő szakmaiságot képviselő tanáraim alapozták meg. (A teljesség igénye nélkül néhányan közülük: Priszlinger Ferencné, Dohány Edit, Szabóné Zsótér Rózsa, Török Imréné, Szögi Andrea, Juray Miklós, Uhrin Gábor, Dr. Sisák Sándorné, Magyar Csaba, Németh László.)

Érettségi után felvételt nyertem az akkori József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakára. Diplomámat 2000-ben vettem át, szakdolgozatomat büntetés-végrehajtási témakörben írtam és védtem meg, két középfokú nyelvvizsgával rendelkezem (angol és orosz nyelvből).

Az azóta eltelt időben egy szerteágazó gazdasági kapcsolatokkal rendelkező cég vezetőjeként folyamatosan emberek között és emberekkel foglalkozva dolgoztam, gyakran szembesülve jogi és más természetű konfliktusokkal. Ezeket a kezdetektől fogva próbáltam döntő többségében konszenzusos alapon megoldani, néha nem kis zátonyokra futva. Mindez rengeteg tanulsággal szolgált számomra  saját magamról, a kommunikációról és a nézeteltérések természetéről egyaránt.

Nemrégiben kedves barátnőm párkapcsolati coach lett. Erről beszélgetve vetődött fel maga a mediátori szakma, és az ehhez szükséges szakképesítés megszerzése. A témakörnek komolyabban utánanézve vált bizonyossá bennem az elképzelés, hogy közvetítéssel szeretnék foglalkozni. A Vista Verde Oktatási Központban, Dr. Juhász Éva vezető tréner tanítványaként szereztem meg az akkreditált képesítést és ezután nyertem felvételt az Igazságügyi Minisztérium közvetítői névjegyzékébe.

Terveim között szerepel a családjogi szakjogász képzettség megszerzése is.
www.vistaverde.hu
www.bodonorbertnedr.hu
 
Copyright 2016. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz